Látnivalók

Bogács

Bogács a dél-borsodi üdülőközség, a Bükkaljai Borvidék központja. Egertől 16 km-re fekszik a Bükk hegység kiszélesedő völgyében.

Nemzetközi hírű termálfürdőjével, szép környezeti fekvésével, gazdag kulturális programjaival, borkultúrájával, fejlett infrastruktúrájával és színvonalas szolgáltatásaival az észak-magyarországi régió dinamikusan fejlődő települése.

A település helyben bányászott, vörös kőből épült római katolikus temploma a 13. századból származik, a 14. században csúcsíves, majd barokk stílusban építették át.

A bogácsi termálfürdő a pihenni és gyógyulni vágyó vendégeket télen-nyáron fogadja. Bogács a nemzeti park közelsége révén a természetjáróknak, a téli sportok kedvelőinek, a horgászoknak és a vadászoknak is lehetőséget kínál az év minden hónapjában.

A közeli dombokon borospincék kínálják a Bükkalja híres borait kóstolásra, a fürdő szabadtéri színpada helyi hagyományőrző együttesek előadásaiban gyönyörködhetnek a látogatók, s a Bogácsi Nyár rendezvényei várják ide a látogatókat.

Forrás: Tourinform Mezőkövesd

Lepkemúzeum

A Lepkemúzeum öt év gyűjtőmunkájának az eredménye, a vitrinekben közel négyszáz lepkefaj látható. Védett fajok a gyűjteményemben nem szerepelnek! Az európai lepkefajok gyűjtését Bogács belterületén és két-három kilométeres körzetében végeztem. Ismeretbővítés céljából mutatok be a trópusokon és a többi kontinensen gyűjtött szebbnél szebb példányokat. Ezekben a vitrinekben láthatóak az öt kontinens legnagyobb lepkepéldányai! Megcsodálhatják - a szárnyfelületét tekintve - Földünk legnagyobb lepkéjét, a NAGY ATLASZLEPKÉT (Attacus atlas).

Földünkön közel 170 ezer lepkefaj él! Ebből kb. 17 ezer a nappali lepkefaj. Az ismert éjjeli fajok száma 150-153 ezerre tehető. A tudomány jelenlegi ismeretei szerint Európában kb. 40 ezer lepkefajt tartanak nyilván.

A természettudomány szakemberei fajok szerint csoportosították a példányokat. A vitrinekben én is így helyeztem el őket, valamint az ABC sorrendben történő elhelyezésük a könnyebb áttekinthetőséget szolgálja. A csoportosítás az araszolólepkékkel kezdődik, majd a bagolylepkék, a boglárkák, a farontó lepkék és így tovább a szenderekkel bezárólag.